Könyvajánló
A retorika elméleti és gyakorlati vetületeire egyaránt kitekintő tudományos kézikönyv a klasszikus diszciplína teljes bemutatására törekszik. A retorika több ezer éves történetének áttekintésével, a főbb fejlődési folyamatok kijelölésével és a fogalomtár rendszerszerű bemutatásával kezdődik a munka, amelyet azután a meggyőzés mint hatás és mint tulajdonság meghatározása, a hatás kiváltásának és létrejöttének, lehetséges megvalósulásának leírása, a szöveg és beszéd felépítésének tárgyalása, illetve a működéséhez szükséges elemek felsorolása követ. A könyv egyedülálló értékét adja a magyar retorikai tankönyv- és szakirodalom áttekintése és alapos vizsgálata. A kötetet közéleti kitekintés, valamint a retorika gyakorlati alkalmazásának területeit bemutató fejezetek zárják.
A tanulmánykötet a narratológia és a retorikai elemzések összekapcsolásával kísérletezik három ciklus keretében. A két leíró apparátust nem csak szónoki és történetmondó szépirodalmi szövegeken keresztül vizsgálja: több tanulmány foglalkozik az irodalomtörténet, a történetírás, az útleírás, a film, a kép, az öltözködés és a teleregény narratív és retorikai sajátosságaival.
E kötet tanulmányai egyrészt az angliai romantikus korszak elméleti és költészeti konstrukcióit (Blake, Wordsworth, Coleridge és Keats), másrészt a romantikus látásmód a műeszmény előzményeit (Shaftesbury, Burke, Charlotte Smith) és recepciójának néhány aspektusát vizsgálják (preraffaeliták, pszichoanalízis). A kötet előzménye a 2006 júniusában az ELTE Anglisztika Tanszékén rendezett Forradalom és retorika című konferencia, mely a tanszékről indult, illetve ott dolgozó fiatal kutatók és doktoranduszok eszmecseréje volt.
Paul de Man, a "leghallhatatlanabb teoretikusunk", az irodalomelmélet sokat emlegetett és vitatott alakja. A Retorikai füzetek második kötete nemcsak az általa kidolgozott retorikai koncepciót járja körül, hanem egyszersmind tágabb összefüggésekbe is helyezi írásait.Lámpaláz-csökkentés PowerPoint-os diákkal?!
Miért van az, hogy előadások/prezentációk során a hallgatóságnak nagyon gyakran a kivetített diák - szöveges - túlzsúfoltságával kell megküzdenie?
Részben azért van ez, mert az előadók nagyon gyakran a kivetítendő diákat úgy készítik el, hogy azok az előadás során jegyzetként/emlékeztetőként szolgáljanak számukra.
A jegyzetként használt diák biztonság-érzetet nyújtanak, oldják az előadó feszültségét, csökkentik a lámpalázát. Csakhogy! Miközben a felsorolásokkal túlterhelt diák csökkentik az előadó lámpalázát - csökkentik a hallgatóság érdeklődését, aktivitását, valamint a megértés esélyeit is!
Nem könnyítjük meg tehát az előadók dolgát, amikor azt mondjuk, hogy:
a kivetített diák lényege nem az, hogy az előadót-, hanem az, hogy a hallgatóságot segítsék - letisztultságukkal és koncentráltságukkal.
De hogy mégis mondjunk valami biztatót:
létezik egy olyan jegyzetterület, amely csak az előadó számára jelenik meg előadás közben (a hallgatóság számára nem).
Amikor készíti a diákat, Kedves Előadó, használja ezt a jegyzetterületet! Ide rögzítse azokat az emlékeztetőket, plusz információkat, amelyek nélkülözhetetlenek előadói nyugalmához, biztonság-érzetéhez.
Hozzászólás