Minden előadó/nyilvános szereplő olyan hallgatóságról álmodik, amely éber, maximálisan és folyamatosan figyelmes, és amely holnap is pontosan emlékszik a fő gondolatokra…
A hallgatóság azonban - alapvetően és általában - önmagától nem éber, nem figyelmes (maximálisan és folyamatosan), holnap pedig nem fog emlékezni a fő gondolatokra… (A szavak, szövegek tömegtermelésének korában ez érthető, magyarázható.)
#1. A közönség nem felejt! A közönség hamar felejt!
A közönségre tehát általában az jellemző, hogy miközben minden kommunikációs hibát akkurátusan "feljegyez", lényeges gondolatokat szinte azonnal elfelejt! És nemcsak a "rossz előadók" gondolatait felejti el!
"Szépen beszélt, de elfelejtettem, hogy mit mondott…"
Egyetemistáknak tartott retorika tréningjeinknek évek óta van egy állandó "mozzanatuk": a beszédverseny.* Minden diáknak egyperces beszédet kell mondania - adott témára. A társak meghallgatják és a beszéd után értékelik az előadót: mennyire volt magával ragadó az előadásmód, mennyire volt meggyőző stb.
Amint az várható, mindig a legszebben beszélők kapják a legjobb értékelést. Azok a diákok nyernek, akiknek jó a fellépésük, karizmatikusak, folyamatosan tudnak beszélni.
A meglepetés azonban ezután következik!
Egy tízperces figyelemelterelő gyakorlat után a tréner arra kéri a résztvevő egyetemistákat, hogy egy lapra írják le pontosan a "dobogós" előadók legfontosabb gondolatait.
A diákokat megdöbbenti ilyenkor, hogy milyen kevés gondolatot képesek felidézni!
Maximum egy-kettőt, de az is előfordul, hogy egyet sem!
Pedig alig tíz perc telt a beszédek megtartásától, és egyébként sem volt sok az információ (összesen legfeljebb tíz egypercest hallottak).
A gyakorlat világosan mutatja, hogy hiába az előadói tehetség/karizma - ez önmagában kevés ahhoz, hogy a gondolatok megragadjanak a közönségben.
Határozott, jó kiállású, összeszedetten beszélő előadóknak is nagyon gyakran kell azzal szembesülniük, hogy mindabból, amit elmondtak, semminek nincs hatása. Gondolataik nem ragadtak meg, mondanivalójuk nem élte túl a pillanatot.
Hogy miért van ez?
Azért, mert nagyon gyakran még az igazán karakteres előadóknak sincsen karakteres szövegük. Pedig ahhoz, hogy a hallgatóság holnap is emlékezzen, a szövegnek is karakteresnek kell lennie - azaz izgalmasnak, figyelemfelhívó és figyelemfenntartó erejűnek!
Adatokat közölni pusztán, és következtetéseket kihangsúlyozni - nem elég; hosszantartó és ható gondolatokat, érzelmeket kell generálni!
Foglalja le a helyét 12 napos, díjtalan, online villámkurzusunkra.
A közönséget a szöveg és az előadó személye teszi éberré, figyelővé, emlékezővé!
Mivel a nyilvános beszéd kapcsán ezen a ponton ragadható meg az 1. számú probléma, illetve kihívás, a Soter Tréningakadémia retorika tréningjén kitüntetetten foglalkozunk a figyelemfelhívás és -fenntartás (szövegen belüli és szövegen kívüli) eszközeivel, technikáival.
#2. FIGYELEM! A FIGYELEM
A figyelem felkeltésére az előadók/nyilvános szereplők ritkán használják a meglepetés/váratlanság erejét - pedig a meglepő, váratlan részletek kiválóan alkalmasak arra, hogy kikényszerítsék a figyelmet, és gondolkodásra késztessék a hallgatóságot. És hogy miért kell a plusz figyelem és gondolkodás? Mert az üzenet így nagyobb eséllyel ragad meg a hallgatóság emlékezetében!
A "meglepődő szemöldök"
A "meglepődő szemöldök" kifejezést Paul Enkman és Wallace Friesen alkotta meg a meglepődés sajátos arckifejezésének leírására.
Enkman és Friesen hívják fel a figyelmet arra, hogy amikor szemöldökünk megemelkedik, szemünk kitágul, látómezőnk kiszélesedik: a meglepett szemöldök arra kényszeríti testünket, hogy többet lássunk.
A meglepetés - amellett, hogy megemeli szemöldökünket -, azzal is jár, hogy leesik az állunk, és eltátjuk a szánkat. Mozgásunk megmerevedik, izmaink elernyednek. Mintha testünk így akarná biztosítani, hogy ne beszéljünk, és ne mozogjunk, amikor új információt kell befogadnunk.
A nagy meglepetés természetesen nagy veszélyeket is rejt magában: a meglepetéskeltésből könnyen lehet öncélú provokálás, tisztességtelen szenzációhajhászás, félrevezetés.
Az a meglepetés viszont, amelyről mi itt beszélünk, nem öncélú, hanem értelmes, utólag belátható, felismerést/megvilágosodást kiváltó meglepetés.
A figyelem felkeltésére tehát kiválóan alkalmas a meglepetés/meglepődés - de vajon arra is alkalmas, hogy fenntartsuk vele a hallgatóság figyelmét? Elérhetjük vele azt is, hogy a közönség végig velünk maradjon, és az összetettebb üzeneteknél is ránk figyeljen?
#3. A TITOK: A TITOK
A figyelem fenntartásához a váratlanságnak egy magasabb szintjére van szükség: egy olyan módszerre, amely a futó meglepődést tartós kíváncsisággá, érdeklődéssé változtatja.
Az előadók/nyilvános szereplők közül kevesen ismerik és alkalmazzák ezt a módszert, amely a kérdésnek, problémának rejtélyként/rejtvényként való megfogalmazásában, kibontásában áll. Idő- és arányérzék, sok gyakorlás kell a kibontáshoz; nagy érték az, ha a beszélő nem egyszerre zúdítja a közönségre a teljes információtömeget, hanem adagolja az információkat: egy megfejtés, majd egy újabb, majd még egy.
Az információ adagolása mint kommunikációs módszer "jobban hasonlít az udvarlásra, mint az előadásra." A gondolatok "izgatnak és kacérkodnak velünk..." (Chip Heath, Dan Heath)
#4. Okozzon fejtörést!
Miközben a beszélő a rejtélyt, illetve fejtörőt lépésről lépésre oldja meg, indirekt módon ösztönzi a hallgatóság gondolkodását. Ez a bevonódás, aktivizálódás, "közreműködés" teszi lehetővé a hallgatóság számára a megértést, az emlékezést és később a cselekvést.
A rejtélyek felhasználásán alapuló beszédmód azért is annyira hatékony, mert ilyenkor a végső Aha-élményt Hűha-élmény előzi meg. Azt pedig tudjuk, hogy az Aha-élmény sokkal nagyobb elégedettséggel tölt el, ha a Hűha-élmény előzi meg.
Az emlékezetes beszéd úgy épül fel, mint a krimi
Bármily' sokan is gondolják azt, az emlékezetes beszéd nem úgy épül fel, mint az emlékezetes újságcikk.
A újságcikkben az első mondat(ok)- amelyet lead-nek nevezzük - tartalmazza a legfontosabb információt, a történet leglényegesebb elemeit. A lead után az információk csökkenő fontossági sorrendben következnek; ez a fordított piramis-szerkezet, amely biztosítja az olvasó számára, hogy akkor is hozzájusson az információ maximumához, ha a teljes cikket nem olvassa el.
A jó beszéd, a krimihez hasonlóan, olyan fordulópontokból épül fel, amelyek újra és újra kíváncsiságot szülnek, ezáltal a székhez szögezve a hallgatóságot.
A hallgatóság a kérdésekre a választ csak a "drámai" végkifejletben kapja meg (ha megkapja).
#5. A csúcson fejezze be!
Az előadók/nyilvános szereplők nagyon gyakran a mélyponton hagyják abba (abbahagyják, és nem befejezik!) a beszédet (például ha kifutnak az időből). Pedig a befejezés tetőpont kell hogy legyen - a "drámaiság" és dinamizmus legmagasabb foka, ahol a beszélő egyszerre zár le és nyit meg, foglal össze és érzelmileg hangol át.
*A gyakorlatkísérlet eredetije: Stanford Egyetem, Chip Heath-Dan Heath
A retorika elméleti és gyakorlati vetületeire egyaránt kitekintő tudományos kézikönyv a klasszikus diszciplína teljes bemutatására törekszik. A retorika több ezer éves történetének áttekintésével, a főbb fejlődési folyamatok kijelölésével és a fogalomtár rendszerszerű bemutatásával kezdődik a munka, amelyet azután a meggyőzés mint hatás és mint tulajdonság meghatározása, a hatás kiváltásának és létrejöttének, lehetséges megvalósulásának leírása, a szöveg és beszéd felépítésének tárgyalása, illetve a működéséhez szükséges elemek felsorolása követ. A könyv egyedülálló értékét adja a magyar retorikai tankönyv- és szakirodalom áttekintése és alapos vizsgálata. A kötetet közéleti kitekintés, valamint a retorika gyakorlati alkalmazásának területeit bemutató fejezetek zárják.
A tanulmánykötet a narratológia és a retorikai elemzések összekapcsolásával kísérletezik három ciklus keretében. A két leíró apparátust nem csak szónoki és történetmondó szépirodalmi szövegeken keresztül vizsgálja: több tanulmány foglalkozik az irodalomtörténet, a történetírás, az útleírás, a film, a kép, az öltözködés és a teleregény narratív és retorikai sajátosságaival.
E kötet tanulmányai egyrészt az angliai romantikus korszak elméleti és költészeti konstrukcióit (Blake, Wordsworth, Coleridge és Keats), másrészt a romantikus látásmód a műeszmény előzményeit (Shaftesbury, Burke, Charlotte Smith) és recepciójának néhány aspektusát vizsgálják (preraffaeliták, pszichoanalízis). A kötet előzménye a 2006 júniusában az ELTE Anglisztika Tanszékén rendezett Forradalom és retorika című konferencia, mely a tanszékről indult, illetve ott dolgozó fiatal kutatók és doktoranduszok eszmecseréje volt.
Paul de Man, a "leghallhatatlanabb teoretikusunk", az irodalomelmélet sokat emlegetett és vitatott alakja. A Retorikai füzetek második kötete nemcsak az általa kidolgozott retorikai koncepciót járja körül, hanem egyszersmind tágabb összefüggésekbe is helyezi írásait.
